Casillas:
lac 2006.10.27. 17:32
A Real Madrid és a spanyol nemzeti válogatott kapusa, Iker Casillas meghívást kapott a Spanyol TV, Sport Talk Showjának, adására, ahol válaszolt néhány kérdésre. A jelenlegi állás szerint Casillas kapta ebben a szezonban a legkevesebb gólt a hispán élvonalban, s csapata is szárnyal az utóbbi időben, tehát érthetően boldog a még mindig fiatalnak számító portás.
Melyik csapat nyeri idén a bajnokságot? Úgy gondolom, a Real Madrid lesz a befutó. Barcelonában mindenki hozzászokott a győzelmekhez, és most az emberek nagy része válságról beszél, pedig mindössze két mérkőzést vesztettek el.
Mi volt a kulcs a győzelemhez? Lelkesek voltunk. Az utóbbi időben sokat szenvedtünk, ők pedig Bajnokok Ligája-, és bajnoki címvédők. Általában összeroppantottak minket Sok kritikát kellett elviselnünk, és fájdalmas pillanatokat kellett átélnünk, tehát rendkívül erősen koncentráltunk. A kemény munkák eredménye ez.
Az első félidő jelentős részében a Barcelona jobban játszott, mint ti. Jól játszottak, de nem voltak tiszta helyzeteik, az első játékrész utolsó perceiben viszont betalálhattak volna. Gudjohnsen nagyszerű játékos. Eto'o távolléte szerencse volt számomra, hisz az utóbbi mérkőzéseinken rúgott nekem gólokat.
A találkozások és a beszélgetések Capelloval, megváltoztatták a dolgokat? A Getafe elleni siralmas teljesítményről volt szó. Az azt követő hét kulcsfontosságú volt számunkra. Csapatként kellett működnünk. Minden összecsapás előtt van egy megbeszélés, de a Getafe ellen vívott mérkőzés utáni találkozásunk különleges volt. Muszáj volt túlélni azt a helyzetet.
Mit gondolsz jelenleg a válogatottról? Mindent meg akarok nyerni. Balszerencsések vagyunk a fontos pillanatokban. Már két Európa Bajnokságon, és két Világbajnokságon is részt vettem. Azt hiszem, ez alatt az idő alatt sikerült olyan dolgokat véghezvinnünk, amire büszkék lehetnek az emberek.
|