Hírek : R. Madrid - R. Sociedad 2-0: REYES JÖTT, S DÖNTÖTT! |
R. Madrid - R. Sociedad 2-0: REYES JÖTT, S DÖNTÖTT!
lac 2006.09.18. 19:53
2-0 arányban nyert a Real Madrid a spanyol bajnokság 3. fordulójának záró mérkőzésén, a Real Sociedad ellenében. Az eredmény ellenére Madridban nem lehetnek teljesen elégedettek a szurkolók, ugyanis a hazaiak egyáltalán nem nyújtottak meggyőző teljesítményt, mi több, sokáig úgy nézett ki, nem lesz meg az idény első hazai győzelme. Reyes szabadrúgásgólja azonban megtörte az addig stabilan védekező vendégeket, s az utolsó pillanatban Beckham még eggyel megfejelte a madridi diadalt, így a vége 2-0, amivel a királyi gárda immáron hét pontos a ligában.
Ezúttal sem volt teltház a Santiago Bernabéuban, a helyszínen körülbelül 65-70 ezer néző tekintette meg az összecsapást, ami nagyban betudható a Lyon elleni betlinek. Persze milyen hely az, ahol legrosszabb esetben is ennyien kíváncsiak a csapatra...? A kezdőrúgás előtt a világbajnok spanyol kosárlabda válogatott madridi tagjai vonultak ki a Bernabéu zöld gyepére, s közülük később Felipe Reyes nagy ováció mellett a kezdőrúgást is elvégezte. Semleges nézők számára kifejezetten rosszul indult a találkozó, ugyanis egyik fél sem rohamozott túlságosan vehemensen. Az első helyzetecske a vendégek előtt adódott a 20. percben, azonban Gari Uranga szabadrúgását Casillas viszonylag könnyedén kibokszolta a mezőnybe. Az ezt követő percekben kis túlzással semmit nem láthatott a helyi publikum, a Real Madrid tanácstalannak és lassúnak tűnt, míg a Real Sociedad egyértelműen csak a védekezésre koncentrált. Már-már a közönség is kezdte megunni a hazaiak lelketlen játékát, ekkor azonban a Madrid végre mutatott valamit. Öt perccel a rendes játékidő lejárta előtt az egész mérkőzésen jól játszó Reyes ugratta ki a kilépő Ruud Van Nistelrooyt, aki emeléssel próbálkozott, ám Riesgo nagyszerű mozdulattal kiütötte a gólba tartó labdát. Jószerivel ennyi volt az első félidő, minek végén a Bernabéu publikuma füttykoncerttel tudatta a hazaiakkal, hogy ennél bizony többet várnának. A második félidőben valamelyest javult a mérkőzés – s így a Madrid is – színvonala, bár teljes elégedettségre így sem volt sok ok. Még némiképp az első félidő krónikájához tartozott, hogy a 19. minutumban Roberto Carlos meghúzódott, emiatt a szünetben le is kellett cserélni. Fabio Capello Raúl Bravót küldte a brazil klasszis helyére, aki nem okozott csalódást, s jól megoldotta a rá kiszabott feladatot. Rögtön a második félidő első perceiben felhördülhetett a Bernabéu publikuma, ugyanis Reyes becselezte magát a tizenhatoson belülre, miután talán vendég segítséggel a földre került. A játékvezető sípja viszont néma maradt, pedig a lassítások tanúsága szerint nem lett volna meglepő, ha tizenegyes következett volna.
A 60. minutumban a közönség legnagyobb örömére Robinho is pályára lépett, s beállta valamelyest javított a házigazda játékán. Három perccel a csere után óriási Real Madrid helyzet maradt kihasználatlanul. Egy remek szögletet követően Cannavaro fejelt, ám gólba tartó labdája pont Ruud Van Nistelrooyt találta el, aki így tulajdonképpen megmentette José Maria Bakero csapatát a bekapott góltól. A 69. perben viszont jött a létfontosságú vezető gól! Reyes készülődött szabadrúgáshoz, s helyezett lövésébe Riesgo csak beleütni tudott, hárítani már nem volt képes, ezzel pedig megszerezte a vezetést a királyi alakulat. Óriási volt az öröm mind a lelátón, mind pedig a madridi kispadon, hiszen ezzel a találattal a fővárosi együttes áttörte az eddig áttörhetetlennek hitt vendég reteszt. A 73. minutumban tovább könnyebbedet Capellóék helyzete, mivel a játékvezető egyből kiállította Aranburut, aki Sergio Ramosba szállt bele csúnyán. A Real Madrid ezután nem forszírozta a támadásokat, s inkább ráült az eredményre, mégis a 93. percben újabb gólt szerzett. A csereként pályára lépő David Beckham teljesen üresen kapta meg a labdát, s egy az egyben vezethette Riesgo kapujára több méteren keresztül, végül pedig könnyedén helyezte a labdát a vendégek kapujába. Ezzel lett 2-0, s erre mondják azt, hogy minden jó ha a vége jó. A Real Madrid szó szerint kibrusztolta, kiizzadta ezt a győzelmet, s örök igazság a futballban, hogy olykor bizony pont ezekből a sikerekből lehet igazán erőt meríteni, s pont ezek azok a diadalok, amelynek értéke minden esetben felértékelődik.
A mérkőzés jegyzőkönyve Real Madrid: Casillas; Cicinho, Cannavaro, Sergio Ramos, Roberto Carlos (Raúl Bravo, 45. perc); Reyes (Beckham, 74. perc), Diarra, Emerson (Robinho, 59. perc), Raúl; Guti és Van Nistelrooy. Real Sociedad: Riesgo; Gerardo (Garitazo, 50. perc), Rivas, Juanito, Labaka; Aranburu, Aitor, Gari (Felicio, 71. perc), Garrido: De Cerio (Kovacevic, 49. perc) és Xabi Prieto. Játékvezető: Muñiz Fernández (Asztúriai Bírótestület) Gólok: 69. perc Reyes (1-0), 93. perc Beckham (2-0) Helyszín: Madrid, Santiago Bernabéu stadion (67.000 néző)
Sárgalapot a Gerardo (27. perc), De Cerio (41. perc) és Beckham (78. perc) kapott, míg Aranburut kiállították a 73. percben. A kezdőrúgást Felipe Reyes, a Real Madrid kosárlabda játékosa végezte el. A királyi gárda következő bajnokijára szombaton, 22 órás kezdettel kerül sor a Betis otthonában, ezt követően pedig jön a madridi derbi, az Atlético Madrid ellen.
|