Hírek : Real Madrid - Betis 0-0: Továbbra sem megy hazai pályán |
Real Madrid - Betis 0-0: Továbbra sem megy hazai pályán
lac 2007.02.18. 11:38
Sem a Bayern, sem pedig a Real Madrid nem hangolt jól a keddi Bajnokok Ligája összecsapásra, ahol a két gárda majd egymás ellen méri össze erejét a Santiago Bernabéu stadionban. Míg a németek 1-0-ra kikaptak az Aachen otthonában, addig a spanyolok csak 0-0-s döntetlenre voltak képesek a Betis ellen hazai pályán, amivel nem tudta csökkenteni jelentősen hátrányát riválisaival szemben. Pedig lehetősége ezúttal is volt a Madridnak, viszont a gólszerzéssel ezúttal is hadilábon álltak Capellóék.
Amíg a Real Madrid a Betis elleni mérkőzésére készült, addig Ronaldo kettő gólt is szerzett új csapatának színeiben, némiképp megcáfolván ezzel a madridi klubvezetőket, akik tán túl könnyen lemondtak a brazil zseniről. Egy jó Ronaldóra tegnap is nagy szüksége lett volna a királyi gárdának, hiszen támadásban ezúttal is igen gyenge, csaknem kilátástalan játékot nyújtott a Capello-legénység. A mérkőzés első helyzetecskéje a hazaiak előtt adódott, miután a vendégek kapusa meglehetősen rossz ütemben mozdult ki, ám szerencséjére Van Nistelrooy nem tudta ellőni mellette a labdát, így maradt a 0-0. Egyértelműen le lehetett szűrni, hogy a Betis kontrákra rendezkedett be, s a jól szervezett andalúz védelemmel nem is igen tudott mit kezdeni a Real Madrid. Pedig az akarat ezúttal is megvolt, viszont támadásban ezúttal is kijöttek azok a hiányosságok, melyeket az elmúlt hetekben - lassan hónapokban - megszokhattunk. A 30. percben egy szöglet utáni kavarodást követően Casillasnak kellett hárítania Nano lövését, majd két perccel később Sergio Ramos ballábas löketét kellett kiütnie Toni Doblasnak. A sevillai születési védő ezúttal is a Madrid egyik legjobbja volt, s amellett, hogy nagyon lelkesen futballozott még a kapura is veszélyesnek bizonyult nem egy alkalommal. Meddő Real Madrid mezőnyfölény ide vagy oda, a 39. percben a Betis előtt adódott az első félidő legnagyobb lehetősége. Robinho labdavesztése után remekült vitte végig az ellentámadást a vendéggárda, minek végén Pancrate lövésére mozdult ki remek ütemben Casillas, s mentette meg csapatát a bekapott góltól. Az első félidőben gólnélküli döntetlen volt az állás, s elnézve a Real Madrid játékát már ekkor sejthető volt, hogy a második félidőben sem lesz könnyebb dolga a hazaiaknak. A Betis remekül védekezett, s gyors ellentámadásai révén támadásban sem voltak veszélytelenek. A blancóknak elsősorban elöl kellett volna feljavulniuk a második félidőre, hiszen több esetben is látszott, hogy egy-egy támadásnál mintha kevés megjátszható ember lenne a kapu előtt, márpedig így gólt szerezni felettébb nehéz vállalkozás. A második félidő első perceit megnyomta a hazai csapat, s az 50. percben Beckham remek beadása után Van Nistelrooy dolgoztatta meg Doblast, igaz a spanyol kapusnak különösebben nehéz dolga nem volt.
A 62. minutumban végre egy tetszetős akciót vezetett a Real Madrid, ám Beckham belőtt labdáját Van Nistelrooy közvetlen közelről nem tudta a kapuba pofozni, s csak a felsőlécet találta el. A lassítás aztán árulkodó volt, s úgy tűnt, hogy a holland játékos lesen állt a beadás pillanatában, ennek ellenére az asszisztens nem emelte zászlaját, így ha a labda bemegy, akkor valószínűleg megadták volna. Egyre kevesebb elképzelés volt a Madrid játékában, a Betis pedig egyre bátrabban futballozott, s ezekben a percekben a blancók sok esetben csak keresték a játékszert. A 67. percben egy Betis szöglet után a kapufa mentette meg a Madridot, néhány perccel később pedig Iker Casillasnak akadt munkája. A beszámolóból is jól kivehető, hogy ekkortájt bizony inkább a Betis előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, s akkor még nem tettünk említést a 75. percben történtekről, amikor csakis Fortuna mentette meg a Madridot attól, hogy szégyenszemre hátrányba kerüljön. Egy kitűnő indításra Pancrate startolt rá, aki el is lőtte a labdát Casillas mellett, ám a hálóba tartó labda egy buckán irányt változtatott, így az ha csak pár centivel is, de elkerülte Casillas kapuját. Ezúttal óriási szerencséje volt Fabio Capello csapatának, hiszen ha ez bemegy, akkor még az egy pont is könnyen elúszhatott volna. Az utolsó percekre aztán megint megváltozott a mérkőzés képe, s a Real Madrid mindent egy lapra feltéve próbálta betuszkolni a vezető találatot. Azonban komolyabb helyzete már nem adódott a fővárosiaknak, leszámíta Cannavaro lehetőségét, amikor az olasz védő üres kapuval szemben szó szerint elörte a labdát, ami így jócskán kapu mellé ment. Mi több a 93. percben David Beckham a kiállítás sorsára jutott, ami miatt majd nem játszhat jövő héten, az Atlético Madrid ellen. A Real Madrid újabb esélyt szalasztott el, s ha így folytatja, akkor nemhogy egyre kevesebb esélye lesz a bajnoki címre, de még a Bajnokok Ligája indulást érő pozíciója is veszélybe kerül, köszönhetően a rendkívül kiegyenlített mezőnynek. Kedden jön a Bayern München, ahol a tegnapinál jóval jobb teljesítményre lesz szükség, máskülönben a Bajnokok Ligája menetelés is hamar véget érhet.
A mérkőzés jegyzőkönyve Real Madrid: Casillas; Sergio Ramos (Marcelo, 73. perc), Helguera, Cannavaro, Torres; Emerson, Gago (Raúl, 46. perc); Beckham, Guti, Robinho (Reyes, 61. perc); Van Nistelrooy. Real Betis: Toni Doblas; Ilic (Isidoro, 85. perc), Melli, Nano, Fernando Vega; Pancrate, Miguel Angel, Juande, Capi (Rivera, 46. perc), Fernando; és Sobis (Robert, 65. perc). Játékvezető: Muñiz Fernández (Asztúriai Bírótestület) Helyszín: Madrid, Santiago Bernabéu stadion (78.000 néző, teltház)
Sárgalapot Juande (6. perc), Sobis (15. perc), Nano (31. perc), Pancrate (87. perc), Rivera (90. perc) illetve Gago (38. perc), Sergio Ramos (44. perc) és Guti (89. perc) kapott. A 93. percben David Beckhamet egyből kiállították. A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött, Florentino Pérez édesapjának, Eduardo Péreznek a sajnálatos halála miatt.
A mérkőzés legjobbja a madridista.hu szerkesztősége szerint: Sergio Ramos Sajnos jó teljesítményeket hazai részről ezúttal is nagyítóval kereshettünk, mégis úgy gondoljunk, hogy Sergio Ramos játéka kiemelkedett. A fiatal andalúz védő védekezésben is remekül ellátta feladatát, s emellett elszántsága, odaadása példaértékű lehet. Nem elhanyagolandó, hogy Sergio Ramos védő létére tulajdonképpen több veszélyt jelentett a Betis kapujára, mint a támadósor együttvéve, így rá esett a választásunk.
www.zidane05.gportal.hu
|